Húsz év után, ennyi jutott...
A szeptember 4-re összehívott értekezleten több régi kollégámmal együtt én is átvehettem a felmondásomat. Közel 20 év munka után egyik pillanatról a másikra elküld egy 3 hónapja idehelyezett botcsinálta "főszerkesztő". Két évtized - két havi végkielégítés, 50 nap felmondási idő, különösebb előzetes jelzés nélküli leépítés... ennyi járt, ennyi jutott.
1995-ben nem azért jelentkeztem a Veszprém megyei Naplóhoz, hogy tölteléket írjak, hanem azért, hogy az igazság (nagy szó, de komolyan vettem mindig) jegyében, az olvasók hiteles tájékoztatása érdekében dolgozhassak. Ez megadatott sokáig, amiért hálás vagyok a Jóistennek, és még pár embernek. Ezért nem fogadtam el 1998-ban Tapolcán képviselői, al-, illetve a polgármester (jelölti) felkérést, majd később minden választás előtt ugyanígy cselekedtem, a balról, jobbról jövő ajánlatok során.
Megmaradtam egyszerű újságírónak, még akkor is, amikor többször igaztalanul bíróság elé citáltak, vagy megfenyegettek és a "cég" persze soha nem állt ki mellettem.
Az idén rendeztem tematikus kiállítást fotóimból ( http://veol.hu/kultura/
Aztán érkezett az új főszerkesztő, az ügyvezetés bunkósbotjaként. Nem beszélt velem (a többiek nevében nem nyilatkozom), hanem üzengetett. Ez elég érdekes főszerkesztői hozzáállás. Egyszer az első hetekben bejelentkeztem hozzá, de láttam, hogy egyáltalán nem érdekli, hogy én mit, hol és hogyan dolgozom, mihez értek, mi a területem. Az viszont fontos volt, hogy az általam gondozott Lóerő mellékletben megjelenjen a megyei hirdetési vezető saját érdekeltségi körébe tartozó rendezvényről az előzetes háromszor egymás után. Bárki más súlyos pénzeket fizet minden milliméternyi hirdetésért. Három előzetes és két utólagos írás, majd pár hete ismét egy térképes "mocis" rendezvény előzetese - kötelezőként a Lóerőben. Kész röhej. Nem emlékszem, hogy az elmúlt húsz évben bármely korábbi hirdetési vezető így visszaélt volna a helyzetével, de most úgy tűnik jól egymásra találtak a főszerkesztővel.
Aztán idén tavasszal történt, hogy egy vállalkozó megkeresett egy ajánlattal. Arra kért, hogy mivel családtagja indulni szándékozik a helyhatósági választásokon, segítsem őket sajtó oldalról. Szóróanyagok, sajtóanyagok megírása, összeállítása, illetve a Naplóban való rendszeres megjelenés terén. Azt mondtam, hogy ezt nem tehetem meg, alkalmazott vagyok a cégnél, és egyébként sem szeretnék egyik politikai oldalhoz sem tartozni. Azt a választ kaptam, hogy nem is "hivatalosan" gondolták, hanem csak úgy "fű alatt". Zsebbe fizetnek fél éven át. Ezt természetesen azonnal elutasítottam. Aztán eltelt két hét és hirtelen egyik - ma agyon ajnározott - kolléganőm kezdett foglalkozni a témával (ami amúgy hozzám tartozott legalább tíz-tizenkét éve). Érdekesnek találtam a helyzetet és jeleztem a főszerkesztőnek, aki ebben nem talált semmi kivetnivalót, sőt azt mondta, hogy én ne menjek többé oda, kollégám pedig pedig továbbra is bőszen írogatott róluk a Naplóban.
Regényre való történetem van persze, lehet, hogy egyszer majd meg is írom. De most csak az a lényeg, hogy gépies, embertelen, az újságírót robotnak tekintő helyzet alakult ki röpke 3 hónap alatt, új főszerkesztőnk működése alatt. Nem számít, ki mihez ért, csak a hozzá való viszonyulás (megalázkodás). Kilenc régi, kipróbált, rutinos ember ment most, úgy hogy semmi előzetes infót nem kaptak erről. Egy értekezlet, ahol a jogász közli, hogy most, itt, ebben a pillanatban vége. Van öt perc a távozásra... 2014. Magyarország, Veszprém megye, Napló...
Utolsó kommentek