Sümeg - Folytatódhat a tarisznyavár építése a városban, miután a képviselő-testület tegnap döntött a közbeszerzési eljárás győzteséről. A soron következő munkálatokra 4,3 millió forintot nyert az önkormányzat, amelyhez 3 milliót tesz hozzá saját erőből. A közbeszerzési eljárás elbírálása alapján a Hot-Ép Kft végzi el az építési munkákat.
A sümegi önkormányzat egyébként már tavaly februárban is pályázott a műemlék felújítására, konkrétan a tarisznyavár helyreállításának támogatására. Innen hétmillió forint támogatás meg is érkezett, továbbá 874 ezer forint a megyei önkormányzattól, ugyanerre a célra. A projekt során a támogatásból megoldott kőmunkálatok folytatásaként a körbástya tetőzete is elkészült, közel 10,4 millió forintból, amihez a támogatáson felül az önkormányzat még 3 millió 516 ezer forintot biztosított. A várköpeny hosszabb távon természetesen gazdasági - turisztikai - célokat is szolgál majd, hiszen ha a teljes beruházás elkészül, akkor a tarisznyvár közvetlen összeköttetésben lesz a várral, így a kirándulók a várból egy egészen rövid sétával érhetik el a Püspöki palotát és a történelmi belvárost. Ezért szorgalmazza, illetve folytatja következetesen az itteni terveket a város.
Utolsó kommentek