2009-ben vettek végső búcsút m. Molnár István festőművésztől a celldömölki temetőben. "Menyus" azóta már az égiek birodalmában forgatja az ecsetet, s ott folytatta ötvenhat év után befejődött földi pályafutását. Szerette a felhőket, talán most is ott van valahol közöttük, ahova életében is oly sokszor pillantott fel, azt kérdezve, vajon mennyi időm van még?
Küzdött a depresszióval, de ha jó passzban volt, hallatlan energiával, kitartással vetette magát a munkába. Sajátos ecsetkezelése, különleges színei és időnként meglepő, megdöbbentő, vagy éppen elgondolkodtató képei egyedi jelleget, műfajt képviseltek a hazai képzőművészetben.
Sárváron született, Celldömölkön élte le gyermekkorát, itt járt iskolába, majd Szombathely következett, onnan Tanakajd. Kereste a helyét, míg megtalálta álmai otthonát Lesencetomajon. Itt nemzetközi alkotótábort hozott létre, ahol nyaranta számos szép, értékes alkotás született, gazdagítva a hazai képzőművészetet. Gyakran jártam nála, sokszor, sokat beszélgettünk. Jó humorú, de "nehéz" ember volt, a maga öntörvényű, de mégis érzékeny és szerethető világában. Minden festmény egy-egy önálló történet, életérzés, emlék. A "rovaros" képei befejezésénél éppen nála jártam Lesencetomajon és jókat nevettünk, amikor elárulta, hogy a vásznakon látható mindegyik rovar egy-egy hazai politikust ábrázol, majd egyenként meg is nevezte a képeken őket. Személyes ismeretségünk okán, saját fotóimból válogatva állítok emléket neki ezzel a képgalériával.
Utolsó kommentek