Sümeg - Szombaton délután holtan találták az előző hét pénteken eltűnt Rédei Sándort, a sümegprágai út közelében, egy akácos területen, a lőtérpálya fele vezető szakaszon.
Lapunkban már korábban beszámoltunk arról, hogy az előző hétvégén nagy erőkkel keresték az otthonából kerékpárral ismeretlen céllal távozó férfit, aki egyébként a sümegi polgármester, dr. Rédei Zsolt édesapja. A több mint egy hetes kutatás eredménytelen maradt, szombaton véletlenül bukkantak rá arra járó civilek. Lapunk kérdésére Makkos Róbert rendőrszázados, a sümegi rendőrőrs parancsnoka elmondta, hogy még vizsgálják a halál okát, azonban az idegenkezűséget már most nagy valószínűséggel ki lehet zárni. A halál pontos időpontját, okát, körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják, szakértői vélemény egy héten belül várható.
Nem hivatalos információink szerint Rédei Sándornál nagyobb mennyiségű gyógyszert – amit naponta, nem kis mennyiségben kellett szednie betegsége miatt -, vizesflakont, baltát, és tartalék ruhát is találtak. Így nem zárható ki azt a feltételezés, hogy felkészült a távozásra, azaz tudatosan ment el otthonról és tényleg látták Nagytárkányban egy héttel korábban. Kerékpárral ugyanis az akkor még száraz, jól járható erdei utakon megtehette a Sümeg-Csabrendek-Nagytárkány utat, ahonnan észrevétlenül „legurulhatott” a sarvalyi erdő irányába. Arra viszont már nem kaphat választ sem a család, sem más, hogy milyen céllal indult útnak és hova akart eljutni a hatvannégy esztendős ember.
Utolsó kommentek