Sümeg - Sikeresnek tartja az idén benyújtott sümegi pályázatok eredményeit dr. Rédei Zsolt polgármester.
A képviselő-testület legutóbbi nyilvános ülésén elmondottak alapján a város önkormányzata, az intézmények és a civil szervezetek is aktíóvak, folyamatosan figyelik a pályázati lehetőségeket és azokat szükség esetén össze is hangolják. A város az idén negyvenegy pályázatot nyújtott be, ebből az elbíráltak közül huszonegy alkalommal nyertek támogatást, összességében 152 millió forint értékben. Az intézmények eddig huszonnyolc pályázatot adtak be, amelyből mintegy 15 millió forint támogatás érkezett. A polgármester külön kiemelte a sümegi civil szervezetek aktivitását, akik a cél érdekében összefognak és közösen dolgozzák ki pályázattaikat. Náluk egyébként az idei mérleg negyven pályázat volt, mintegy 15 milliós igénnyel. Az önkormányzat két pályázatot nyújtott be a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács, az egyiket informatikai fejlesztésre, a másikat irodák felúájítására. Mindkét esetben eredményesek voltak, így 8,8 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el. A megyében csak Sümeg szerepelt kétszer eredményesen a szóban forgó pályázaton, a húsz nyerő pályázaton 19 település osztozott.A tervezés és pályázatírás, úgy tűnik, összhangban van
a barokk kisvárosban.
Beindult a tervezés és a pályázatok írása
2007.10.04. 10:08 | szj. | Szólj hozzá!
Címkék: pályázat
A bejegyzés trackback címe:
https://szijarto.blog.hu/api/trackback/id/tr37185486
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek