Tapolca - Idén márciusban ünnepelte kilencvenedik születésnapját Tóth József nyugalmazott iskolaigazgató, helytörténetkutató, Tapolca Város díszpolgára.
- Fuiméban születtem 1918. március 18-án, de ettől függetlenül tapolcai gyereknek vallom magamat, hiszen családomal két esztendős koromban kerültem ide. Az első gyermekkori emlékeim is idekötnek. Még ajtó sem volt a házunkon, amikor beköltöztünk, szüleim egy pokrócot terítettek az ajtó helyére.
Aztán egy éjjel arra ébredtünk, hogy egy kutya mászkál a lakásban, gondolom éhes volt és ide könnyen be lehetett akkor jönni - tette hozzá mosolyogva Tóth József.
Az akkori elemi iskolás gyerek végig kitűnő tanuló volt, amit a polgári iskolában is folytatott. Nem is volt kérdés a továbbtanulás, Tapolcáról Szegedre került, tanítóképzőbe. Itt még felvételit sem kellett tennie, mivel a "tapolcai gyerekeket ismerte" az igazgató, tudta, hogy náluk nem lesz gond a tanulással. Nem is volt, az öt éves képzésen nagyon jó eredménnyel szerzett népiskolai tanító oklevelet 1937-ben.
- Nem sokat taníthattam, mert a háború miatt engem is behívtak katonának 1940-ben. Tatán szolgáltam, mint géppuskás, azonban egy ismerősöm javaslatára egy évvel később beirakoztam a légierő földi kiszolgáló egységei számára indított fegyver- és bomatiszti tanfolyamra. Az egy éves tanfolyamot jó eredménnyel elvégeztem, és az akkori parancsnokom, éppen emiatt, mint fiatal hadnagyot, magával vitt Budapestre, amikor áthelyezték. Így végül nem kerültem a frontra, bár kalandos utat kellett bejárnom háború végén, és az azt követő hónapokban, ahhoz, hogy hazaérjek. 1944. novemberben Szombathelyre helyeztek, de itt már semmi dolgunk nem volt, mindenki tudta, hogy vége a háborúnak. 1945. március végén elindultunk Ausztria felé, gyalog. Időnként utolért minket a front, többször lőttek is ránk, de végül is egységünk elérte a legközelebbi amerikai tábort az Inn folyó parján. Megadtuk volna magunkat, de nem tekintettek minket hadifogolynak. Így voltak akik dolgoztak a gazdaságokban némi ellátás fejében. Külön érdekesség, hogy Ausztriában találkoztam a szintén katonaként ott tartózkodó bátyámmal. Végül mindketten szerencsésen hazaértünk.
Tóth József ismét munkába állt, tanítói állást keresett, több helyre is beadta jelentkezett. Monostorapátiban kezdett tanítani, mint mondta, nagyon szép emlékek fűzik a településhez. Itt nyolc éven át dolgozott, rengeteget javított az igencsak rossz körülmények között lévő iskolán. Még a térképeket is kézzel rajzolta meg, mert még az sem volt. Akkoriban változott az oktatási rend, és a hatosztályos képzés is módosult. Tóth József szervezte meg a hetedik osztály elindítását, nem kevés utánajárással, szervezőmunkával. Itt egyébként az első két év után igazgatóként dolgozott, hiszen időközben elvégezte a főiskolát is. Monostroapátiból került 1954-ben az Általános leányiskolába Tapolcára. Akkor már építették az új - I-es számú, majd a mai Bárdos - iskolát, amit végül 1957. szeptemberében át is adtak. Tóth József itt tanított tovább, 1962-től igazgató lett. Szerepe volt a zenei képzés elindításában, meghonosításában. Számos tanulmányi versenyt nyertek az iskola diákjaival. Az iskola ötven éves fennállásának tavaly rendezett évfordulóján is külön köszöntötték Tóth Józsefet, és amint az elhangzott, az akkori pedagógusok is nagyon szerették humora, közvetlensége miatt. Tóth József 1978-ban ment nyugdíjba, de azóta is aktívan dolgozik. Főként a helytörténet érdekeli. 1983-ban alapító tagja és elnöke lett a tapolcai Városszépítő egyesükletnek. 1990-94 között önkormányzati képviselő volt, 1996-ban díszpolgári címet vehetett át. Munkáját már korábban több kitüntetéssel elismerték, 1967-ben Oktatásügy Kiváló Dolgozója címet, 1977 -ben TIT Aranykoszorús jelvényt, 1978-ban Pedagógus Szolgálati Érmet, 1993-ban Kós Károly díjat vehetett át és pedagógusként a gyémánt diploma boldog tulajdonosa. Három gyermek (József, Mária és Árpád) édeaspja, öt unokája és egy dédunokája van.
.jpg)
Utolsó kommentek