Tapolca - A Naplóban elinduló Kedvencek a ház körül című, hétről hétre megjelenő rovatunkkal kapcsolatban Pócsi Béla tapolcai díszmadártenyésztő ( egyetlen magyar világbajnok) úgy fogalmazott, ahogy az otthon tartott kedvencek, és a szóban forgó kezdeményezésünk is némileg visszasegíti az embert a természethez. Oda, ahonnan valamikor elindult, de már réges-régen elszakadt.
- Kiváló ötletnek tartom, hogy a napló szerkesztősége több héten keresztül kíván foglalkozni az otthon tartott társállatokkal, amelyek megszínesítik mindennapi életünket. Sajnos a mai kor rohanó embere elszakadt a természettől, pedig meggyőződésem, hogy minden ember természetszeretettel születik e világra, csak a hosszú út során elveszítjük ezt a nemes adományt - fogalmazott Pócsi Béla.
Majd kifejtette, hogy a gyermekekben, főleg hat és tizenkét éves életkor között lehet leghatékonyabban tudatosítani a természet szeretetének fontosságát, a benne lévő növények, és állatok szépségét. - Biztos vagyok abban, hogy belőlük természetszerető, és tisztelő felnőttek lesznek. Mivel egész életem állatok tartásáról és tenyésztéséről szól (díszmadarak hüllők, rágcsálók, akváriumi díszhalak, rovarok), évtizedek óta keresem a választ arra a kérdésre, hogy mi a társállat tartásnak a lényege. Úgy gondolom, ha a gyermek korának megfelelő társállatot kap a szüleitől egyfajta felelősség érzet alakul ki benne, ha viszont az idősebb korosztályt nézzük, már egy szorosabb társas kapcsolat alakul ki ember és állat között. Az emberi oltalomba vett állatok tartásánál két nagyon fontos kulcsszót kell betartani, rend, és tisztaság, de ez nem csak a környezetre, hanem a testre a lélekre, és az ember jellemére is vonatkozik. Lényeges, hogy mindennek az égvilágon, így a társállattartásnak is, annyi értelme van az életben, amannyi maradandó örömet boldogságot tud adni - vélte a díszmadártenyésztő.
Pócsi Béla ugyanakkor hangsúlyozta, aki háziállatot szeretne magához venni annak tudatában kell lennie, hogy annak a kis élőlénynek csak a gazdija lesz a legfontosabb a világon, és tőle várja el az etetést, gondozást, amit egyetlen napra sem lehet elhanyagolni. - A fiatal állatok kicsik aranyosak, játékosak, de felnőnek, a természetük is változik egy kicsit, és mindezt az állat kiválasztása előtt alaposan meg kell fontolni az egész családnak - tette hozzá.
Közelebb a természethez
2008.06.07. 10:26 | szj. | Szólj hozzá!
Címkék: béla állatok tapolca kedvencek kisállatok pócsi
A bejegyzés trackback címe:
https://szijarto.blog.hu/api/trackback/id/tr37507936
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek