Sümeg - A városban rövidesen megkezdődhet a a környezetvédelmi program elkészítése, amelyre 991 ezer forintot nyert a közelmúltban az önkormányzat.Erről dr. Rédei Zsolt polgármester értesítette lapunkat. Mint elmondta, Sümeg környezetvédelmi programjának elkészítése elsősorban az uniós csatlakozással kapcsolatban és a politikai - társadalmi - gazdasági átalakulás célkitűzéseivel van összhangban hiszen Magyarországon megteremtődtek a nemzeti környezetvédelmi politika keretfeltételei. Az új típusú stratégiai tervezési módszer lehetővé teszi a jelenlegi állapot felmérését, a környezeti problémák megfogalmazását, az okok feltárását, és a megvalósítás fontossági sorrendjének felállítását.
A projekttel a sümegi önkormányzat régóta szükséges környezetvédelmi programjának elkészítését kívánja megvalósítani. A felépítés szerint lesz egy úgynevezett analitikus fejezet, amely a város környezeti állapotának vizsgálatára terjed ki, továbbá lesz egy stratégiai fejezet, amely a célkitűzések, feladatok meghatározását tartalmazza, illetve tartalmazza a projekt az operatív fejezetet is, ami az ütemtervek, intézkedési feladatok és költségvetés kidolgozására irányul majd. A környezetvédelmi program összköltsége 1 millió 416 ezer forint, amelyhez 991 ezer 200 forint támogatást igényelt az önkormányzat. A 424 ezer 800 forint önerőt a város biztosítja. A környezetvédelmi feladatok legfontosabb területei a hulladékkezelést, az ivóvízvédelmet, a csapadékvíz elvezetést, a szennyvízelhelyezést, a levegőtisztaságot, a talajvédelmet, a zaj- és rezgésvédelmet, illetve a természeti környezet védelmét érintik Sümegen. Külön foglalkozni kellene a szemetelőkkel, az illegális szemétlerakókkal. Korábban felvetődött egy nyilvános illemhely telepítése is a városközpontban, hiszen sajnos még mindig vannak olyanok, akik a dolgukat éppen ott végzik el, ahol annak pillanatnyilag szükségét érzik.
Készülhet a környezetvédelmi program
2008.07.15. 13:10 | szj. | Szólj hozzá!
Címkék: program környezet sümeg
A bejegyzés trackback címe:
https://szijarto.blog.hu/api/trackback/id/tr6569192
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek