Gyulakeszi - Ha áldozatok árán is, de végül legyőzték a betolakodó törököket a hétvégén rendezett Gyulaffy Napokon a magyar vitézek . Hősiességüket tapssal honorálták a középkori időutazás résztvevői, hazánk legnagyobb volumenű török-időkbeli végvári rendezvényének nézői, vendégei. A péntek esti fáklyás lovas-felvonulás után a Kormorán együttes adott nagyszerű koncertet, majd másnap Mátyás király (Helyei László színművész hiteles alakításával) is megjelent és a nép hatalmas örömére, és elfoglalta kihelyezett trónját. Engedélyével kezdődött meg a Gyulaffy László hagyományőrző lovasbandérium látványos haditornája a Csobánc lábánál. Azonban a kopják csattogása, kardok villogása sem riasztotta el az errefelé portyázó törököket, akiket a magyar vitézek többször is sikerrel vertek vissza. Szombaton a virtuskodásokon túl a Csobáncot is megjárták a hagyományőrzők és a szép számmal megjelent vendégek, az immár ötödik alkalommal megszervezett Gyulaffy Napokon. Volt a hegyen is bajvívás, majd lakoma, muzsika, íjászverseny, kopjások bemutatója, színdarab tette tartalmassá a szombat délutánt. Az esti vártámadás után középkori táncház, majd könnyűzenei összeállítás - ebben Marót Viki és a Nova Kultúr zenekar - szórakoztatta a nap melegétől és az izgalmaktól kissé megfáradt közönséget. Vasárnap aztán ismét feltűntek a magyar vitézek, akik először Hangodi László történész közreműködésével bemutatták a középkori gyalogsági, lovassági fegyverarzenált. A jó túzerővel rendelkező szakállas puska megismertetése után azonban "váratlanul" megjelent egy kisebb török csapat és becsmérelni kezdték a magyarokat, sőt az egyik vitézt galádul meg is gyilkolták. A válasz természetesen nem maradt el, a magyarok néhány perc alatt levágták a betolakodókat, a nézősereg hatalmas örömére. A csobánci vitézek remek műsora után a Bakonyi poroszkálók léptek színre, szintén sikerrel. A középkori hangulattal, a vásári forgataggal kiegésztett, virtuskodással megtűzdelt programok estig szórakoztatták a nagyérdeműt.
Legyőztük a törököket
2008.07.21. 21:16 | szj. | Szólj hozzá!
Címkék: napok csobánc végvári gyulaffy
Romkonzerválásra, állagmegóvásra már tavaly is nyert 2,8 millió forintot a Csobánc váráért alapítvány, és most már biztos, hogy az idei esztendőben is egy hasonoló nagyságrendű támogatással számolhat a kuratórium. Azaz, minden bizonnyal folytatódhatnak a munkálatok, amelyben eddig is hatalmas lelkesedéssel vettek részt - Németh Gyula kuratórium elnök vezetésével - a helyi önkéntesek és a hagyományőrzők. A Csobáncon tavaly ősz végén adtak át egy jelentősebb helyreállított falszakaszt és úgy tűnik, hogy az idén is szeretnének egy hasonló, ágyulövéssel egybekötött ünnepséget rendezni a hegy tetején. Meg kell említeni, hogy a vár rekonstrukciója, helyreállítása érdekében rendezik meg évről évre - immár ötödször - a valódi középkori hangulatot, sok remek programot biztosító Gyulaffy-napokat a Csobánc lábánál. A rendezvényből befolyó bevételt ugyanis pályázati önrész biztosításához használhatják fel.
A bejegyzés trackback címe:
https://szijarto.blog.hu/api/trackback/id/tr32578900
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek