Tapolca - A tervek szerint a városban április 25-én és 26-án rendeznének kiállítást és vásárt jellemzően a gazdasági élet szereplői, a vállalkozók számára. Erről Rédli Károly, a Tapolca Városi Kereskedelmi és Szolgáltató Kft ügyvezető igazgatója tájékoztatta lapunkat. Mint elmondta, az önkormányzat támogatásával szerveznék meg a programot, ha arra megfelelő számú jelentkező lesz.
Amint arra a tapolcaiak és a környékbeliek is emlékeznek évtizedes hagyomány szakadt meg azzal, hogy tavaly elmaradt a tapolcai expo, kiállítás és vásár. A város vezetése és a Rédli Károly által irányított önkormányzati tulajdonú cég ezt a hagyományt szeretné újjáéleszteni. A helyszín, a Városi Rendezvénycsarnok adott, a szervezőgárda is megvan, az érdeklődés is, most már csak a vállalkozók, azaz maguk a kiállítók kellenének, a rendezők vágyai szerint minél többen. A lehetőséggel kapcsolatban már egy tájékoztatót is tartottak tapolcai vállalkozók számára a szervezők hétfőn. Eszerint április hatodikáig lehet jelentkezni interneten, a Városi Rendezvénycsarnok honlapján, vagy az intézményben telefonon, személyesen. A rendezők legalább 150-200 négyzetméternyi felületet szeretnének értékesíteni, ekkor már érdemes a vállalkozást elindítani. A standbérlés áraival kapcsolatban megtudtuk, hogy azok a 2007-es év tarifáihoz viszonyítva 25 százalékkal olcsóbbak, és a Tapolcai Vállalkozók Egyesülete, illetve a szervezet elnöke, Vörös Béla is igyekszik a lehetőségekhez képest támogatni, segíteni a rendezvény megvalósulát, sikeres lebonyolítását.
Tavaly elmaradt, idén ismét megpróbálják
2009.04.07. 17:06 | szj. | Szólj hozzá!
Címkék: expo vásár tapolca csarnok
A bejegyzés trackback címe:
https://szijarto.blog.hu/api/trackback/id/tr401052113
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek