Badacsonytördemic - Immár ötödik alkalommal szervezték meg a badacsonytördemici forraltborfőző versenyt. Az idei program szombaton reggel mangalica disznó vágásával és feldolgozásával indult a faluház udvarán, majd a délelőtti előkészületek, az eső miatti…
Badacsonytomaj - Az adventi készülődés jegyében megtartott rendezvények után is mozgalmas napok várnak a badacsonytomajiakra decemberben.Pénteken mikulás ünnepséget rendeznek az iskolában és az az óvodában, majd 15 órakor Mikulás bábszínház kezdődik az iskolában a Nők a…
Badacsonytördemic - Mangalica disznó vágással indul szombaton reggel kilenckor a forraltborfőző verseny, majd 13 órakor a a helyi Bányász emlékmű koszorúzásával folytatódik.Maga a forraltborfőző verseny tényleges indítása 14 órakor várható a szervezők tájékoztatása…
Tapolca - "Ébredj bizonyságtévő lélek!” mottóval, neves művészek és közéleti szereplők részvételével rendezték meg a Polgári körök országos konferenciáját és találkozóját szombaton a tapolcai Városi Rendezvénycsarnokban.Az ország minden…
Tapolca - A megnövekledett forgalom, a járművek egyre bővülő száma, a közlekedési csúcsidőszakok kialakulása miatt mindenképpen jó elképzelés lenne a városban egy parkolóház létesítése. Erről már tárgyalt is a város képviselő-testülete a legutóbbi nyilvános…
Tapolca - Marton László, nemrégiben elhunyt Kossuth-díjas szobrászművész utolsó alkotása szülővárosában, Tapolcán kapott helyet.A szobrászművész által készített, Wass Albert író - költőt ábrázoló bronz mellszobrot tegnap koraeste avatták fel.Az ünnepségen a 100 évvel…
Tapolca - Több éves hagyomány folytatásaként rendezte meg idei Cecília-napi hangversenyét a Boldog Özséb Alapítvány kedden este a római katolikus templomban. Ezúttal Kertesi Ingrid operaénekes és Teleki Miklós orgonaművész tette igazán emlékezetessé…
Sümeg - A további stabil, kiegynsúlyozott gazdálkodásra törekszik a város önkormányzata, és ennek jegyében fogadta el a képviselő- testület a 2009-es költségvetési koncepciót is.A tegnapi nyilvános ülésen a szempontok között elhangzott, hogy a…
Sümeg - Nyertes közmunka-pályázatot nyújtott be a város önkormányzata a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácshoz a közelmúltban.A közmunka-program pályázaton 7,3 millió forintot nyert Sümeg. Így lehetőség nyílik a polgármesteri hivatalban két új dolgozó…
Tapolca - Várhatóan 10 millió forintot kap a Veszprém Megyei Önkormányzattól a Balaton-Isover Vívóklub a Batsányi János Gimnáziumban található tornaterem fejlesztésére és kisbusz vásárlásra. A nagymúltú klub Borosné Eitner Kinga vezetésével számos hazai és külföldi…
Tapolca - A Wass Albert Könyvtár és Múzeum első emeletén az első sorozott magyar honvédség megalakulásának 140. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás. A Tapolcai Honvéd Kulturális Egyesület katonai hagyományőrzői, de főként Horváth Gábor elnök munkája nyomán, a…
Sümeg - Remek hangulatban, vérbeli profik jelenlétében zajlott le az első, de hagyományteremtő szándékkal megrendezett Öreghegyi kolbásztöltő fesztivál.A csipős hideg sem zavarta a résztvevőket, hiszen a közös munka öröme és a jó kis házipálinka mindenkit kellő…
Tapolca - Marton László, nemrégiben elhunyt Kossuth-díjas szobrászmvész utolsó alkotása szülővárosában, Tapolcán kap helyet. Az önkormányzat a napokban döntött a szobrászművész által készített, Wass Albert író -…
Badacsonytördemic - A Badacsony lábánál természetes, hogy két borral összefüggő programot is betervezett a település önkormányzata az idei év utolsó két hónapjára.A Márton-napi újbor bemutatása már lezajlott a napokban, és a finom a kemencében sült libából…
Tapolca - Egy hazai hírességet látott vendégül az IPA tapolcai szervezete néhány nappal ezelőtt az IPA-klubban.Az érdeklődő klubtagok ezúttal a hazai könnyűzene egyik elnyűhetetlen alakjával, a gitáros, énekes, szövegíró, zeneszerző Szörényi Leventével…
A gyerekek számos területen mérhették össze tudásukat az elmúlt napokbanTapolca - A Tapolcai Általános Iskola Bárdos Lajos Intézményegysége által meghirdetett versenyek eredményeit a napokban hirdették ki az intézményben.A különböző versenyekben sokszáz dik vett részt…
Sümeg - Ahhoz, hogy az önkormányzat esélyes maradjon a várfejlesztéssel összefüggő pályázat második fordulójában is, a várnál régészeti feltárásokat, falkutatásokat kell végeztetniük.A tét persze nem kicsi, hiszen a mintegy 140 milliós önrészhez 682…
Tapolca - A Bárdos-napokhoz kapcsolódó iskolai tanulmányi versenyek eredményhirdetését pénteken rendezték.A Tapolcai Általános Iskola Bárdos tagintézményében Gál Attila tagintézményvezető köszöntötte a gyerekeket, a kísérő pedagógusokat, vendégeket. Az…
Tapolca - Az egészságes életmód kialakítása-, az egészség megőrzése jegyében ismét egészségnapra várták az érdeklődőket a Városi Rendezvénycsarnokban. Szombaton reggel jelentős lakossági érdeklődés mellett nyitotta meg kapuit a tizenegyedik egészségnapnak helyet…
Tapolca - Kiépülhet az Ipar utca, amennyiben sikeres lesz a város pályázata. Az eddig részben kőzúzalék-, részben aszfaltborítású útszakaszt teljes aszfaltborítással látnák el, az út egyik oldalára pedig fasort telepítenének. Ha az elbírálás pozitív lesz, az új út…
Tapolca - Nemrégiben búcsúzott el Tapolca, egyik leghíresebb szülöttétől, a Kossuth-, és háromszoros Munkácsy-díjas szobrászművésztől, Marton Lászlótól. A világhírű művész első, majd számos más alkotása is a város köztereit díszíti. A mester utolsó…
Tapolca - Valószínűleg decemberre várható döntés a városrehabilitációs pályázaton, amellyel kapcsolatosan korábban már lapunkban is olvashattak. Az önkormányzat munkatársai által összeállított, ezer oldalakban mérhető, tekintélyen…
Tapolca - A megelőzés még mindig a leghatásosabb és sok szempontból talán a legolcsóbb megoldás a különböző keringési, vagy azzal összefüggő betegségek vonatkozásában. Ráadásul ma már nem is igazán szabad önmagában egy magasvérnyomásos, vagy elhízásos esetet vizsgálni,…
Több milliárdos projekt épül az elkövetkező tizenghat hónapbanBadacsonytomaj - Mintegy 2,7 milliárd forintból épül idősotthon a Káptalantóti utcában, magánberuházásban.A projekt alapkövét tegnap helyezték el az önkormányzattól vásárol telken. A város…
Tapolca - Országos negyedik helyet ért el a Reneszánsz év alkalmából, a HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Közhasznú Társaság által rendezett Hunyadi Mátyás és kora című hadtörténelmi vetélkedőn a Batsányi János Gimnázium és Kollégium csapata .A Csombó…
Utolsó kommentek